Pórázon függő kártérítés
Írta: Király Szilvia | 2012. augusztus 1.
Egyik ügyfelem azzal keresett meg, hogy kutyáját elütötte egy autó. A kutya és a gépkocsi is megsérült, és most tőle követelik a gépkocsiban keletkezett kárt. Nagyon sajnáltam szegény állatot, de nem igazán értettem, hogy miért van szükség ehhez az ügyhöz ügyvédre. Hamarosan kiderült.Kis kutya - nagy gond?
Röviden annyi történt, hogy ügyfelem 12 éves kisfia pórázon sétáltatta kis méretű kutyáját, és az úttesten történő átkelésre várakozva a kutya, az éppen arra haladó gépkocsi elé ugrott. A sofőr elrántotta a kormányt és nekiütközött egy beton virágládának. A kutya lába eltörött, a gépkocsiban jelentős kár keletkezett. Az autót vezető sofőr a kutyus gazdájától követeli a gépkocsiban keletkezett kár kifizetését.
A biztosításban sem lehetünk biztosak?
Ügyfelem elismerte a felelősségét az autó megrongálódásáért, hiszen a kutyáért a gazdi a felelős, így az általa okozott károkért is. Gondolta van biztosítása, az majd fedezi a károkat. Szerencsére olyan lakásbiztosítással rendelkezett, ami felelősségbiztosítási elemet is tartalmazott, kimondottan a háziállatok által okozott károk vonatkozásában. A biztosító megszemlézte az autót, a kutyát, meghallgatta a feleket, de elutasította a kárkifizetést.
Vajon miért?
Az ok nagyon banális, de sokba került ügyfelemnek. Sajnos a szemle során nem volt eléggé körültekintő és a jegyzőkönyvet elolvasás nélkül írta alá. Nem figyelt arra, hogy a szemle során 1,5 m hosszú pórázon vezették a kutyát a kárfelvevő elé, aki ezt rögzítette a jegyzőkönyvben. A balesetkor viszont egy futópóráz volt a kutyán, ami a balesetben tönkrement, így már nem használták. A biztosító azzal a hivatkozással utasította el a kártérítés kifizetését, hogy a rövidebb pórázzal nem történhetett meg a baleset az elmondottak szerint. Ebből pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a kutya szabadon volt a balesetkor, és ez kizárja a biztosító helytállási kötelezettségét.
A kutyafáját, mit lehet ilyenkor tenni?
Mivel a jegyzőkönyv aláírásra került és tanúkkal nem lehetett bizonyítani azt, hogy melyik pórázt viselte a kutya a balesetkor, ezért a gépjárműkárt ügyfelemnek kellett kifizetnie.
Sajnos utólag az ügyvéd sem tud mindent megoldani, így ha egy baleset már bekövetkezett nagyon körültekintőnek kell lenni. Mindenképpen gondolni kell arra is, a zűrzavar közepette, hogy később pontosan kell rekonstruálni a történteket. A legkisebb figyelmetlenség is sokba kerülhet ilyen esetekben.
Hozzászólások
Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.