Autós üldözés egy kavics miatt?

Írta: Király Szilvia   |   2012. augusztus 8.

Villogtattam, dudáltam, de az előttem haladó autó nem állt meg. Hiába nyomultam utána, először észre sem vett, majd pár km után, rájött, hogy őt követem, ezért menekülni kezdett. Na, de mi az oka, hogy én is ilyen kalandokba keveredem? Csak egy kavics. Egy kavics, ami az előttem haladó autó kereke alól a szélvédőmre pattant, és sérülést okozott benne.

Szélvédőkár: kötelező vagy casco?

Azt hiszem a magyar utak állapotát nem kell bemutatni, és most nem csak a kátyúkra gondolok. Szinte mindennapos eset a kavicsfelverődés okozta sérülés. Biztos sokakkal előfordult már ez, és a legtöbb esetben az így keletkezett károkat senki nem térítette meg a károsultnak. Maradt a bosszankodás, az időrabló utánajárás, a javíttatás és rosszabb esetben a szélvédőcsere.

Sajnos általános felfogás, hogy a kavicsfelverődés okozta károkat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás terhére nem lehet érvényesíteni, csak Casco-ra. Pedig ez nem így van! Azért alakult ki ez a nézet, mert nehéz bizonyítani ezeknek a sérüléseknek a keletkezési körülményeit, illetve a felelősséget.

uvegkar.jpg

Segítség rendőrség!

Az én esetemben is ez volt a legnagyobb probléma. Az előttem haladó hölgy azt sem vette észre először, hogy neki jelzek, nemhogy azt, hogy egy kavics pattant fel a kereke alól a szélvédőmre. Szerencsére csak a következő faluig kellett követni. Persze nem akarta aláírni a kárbejelentő lapot. Jó magyar szokás szerint, a fél falu jelen volt a mi kis beszélgetésünknél, és mindenki pontosan tudta, hogy mi és hogyan történt. Kénytelen voltam rendőrt hívni, bízva abban, hogy egyszerűen rendezhető a kérdés.

Sajnos a kiérkező rendőrök nem ezt tekintették a legfontosabb problémájuknak, nem nagyon akartak foglalkozni az üggyel. Egyikük arra hivatkozott, hogy kötelezőre a szélvédőkár nem térül. Mivel nem akartam neki rögtönzött jogi oktatást tartani, csak arra kértem, hogy vegye fel az adatokat és írjon egy jelentést az ügyről, a többi már az én dolgom.

Mi a kártérítés alapja?

Az autó üzemeltetése ún. veszélyes üzem, amely fokozott óvatosságot követel. A veszélyes üzem működése során fellépő apró rendellenesség is aránytalanul súlyos következménnyel járhat. Egy kis kavics is okozhat százezres kárt. A veszélyes üzem körében okozott károkért az üzemeltető felel. Vagyis az, aki a forgalmiban szerepel.

A kavicsfelverődéssel okozott károknál két veszélyes üzem találkozik. Ténylegesen nincs ütközés, de az egyik autó üzemeltetése során keletkezik a másikban kár. Ilyenkor az köteles kártérítést fizetni, aki a kárért felelős.

Hogyan kell megállapítani a felelősséget?

Na, de egy ilyen esetben megállapítható-e egyáltalán ki a felelős. Hiszen nem szándékos vagy súlyos gondatlanság okozta a kavicsfelverődést. Az előttem haladó még a legnagyobb óvatosság és gondosság mellett sem tudta volna elkerülni a károkozást. A történet mindkét szereplője vétlen volt, ebből következhetne, hogy mindenki viseli a saját kárát.

De veszélyes üzem esetében nem így van. Ha a kár egyik félnek sem róható fel, akkor az viseli, akinek üzemeltetése során bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza a károkozás. Jelen esetben a rendellenesség a kavics felverése. Vagyis, aki felverte a kavicsot a másik autó szélvédőjére, az köteles az ezzel okozott kárt megtéríteni.

A károkozó helyett viszont a kötelező felelősségbiztosító fog fizetni. Hiszen a gépjármű veszélyes üzem jellege miatt tették kötelezővé a felelősségbiztosítást az autók esetében. Pont azért, hogy ilyen helyzetekben ne az autóst terhelje az aránytalanul nagy költség, hanem a biztosító helytálljon helyette.

Mi a teendő, ha már megtörtént a baj?

A kavicsfelverődés okozta szélvédőkárokat be lehet jelenteni az előttünk haladó gépkocsi kötelező felelősségbiztosításának a terhére.

Természetesen ehhez szükség van a gépkocsi rendszámára, típusára, a sofőr adataira. Ha ezt a sofőr önszántából nem akarja megadni, akkor nincs mit tenni, rendőrt hívni, aki felveszi az adatokat és tisztázza a körülményeket. Ez alapján már elkezdődhet a kárrendezés.

Természetesem sokkal egyszerűbb lenne az ügyintézés, ha a gépkocsivezetők ilyen esetekben elismernénk a felelősséget, és vita nélkül kitöltenék a kárbejelentő lapot. De sajnos az a tapasztalat, hogy a többség nem így gondolkodik.

Lehet, hogy most sokan belegondolnak abba is, hogy velük ez az eset pont fordítva történt. Az ő autójukról pattant fel egy kő egy másik autóra. Gondoljuk át, hogy tényleg érdemes-e rögtön elhárítani a felelősséget? Mit veszít az, aki békés úton rendezi az ilyen eseteket, és elismeri a felelősségét!

Mitől félünk valójában?

Természetesen attól, hogy fizetnünk kell. De hát pont ezért találták ki a kötelező felelősségbiztosítást!

Vagy attól félünk, hogy ezáltal változik a bonus-malus besorolásunk, és több lesz a kötelezőnk díja? Ez valóban így van, de tudjuk, hogy ez mekkora összeget jelent? Valójában nem. A kötelező díjának emelkedése függ az okozott kár nagyságától. Egy szélvédőkár esetében, ha javítható a sérülés, akkor a díjemelkedés csupán pár száz forintot jelent. Ez az összeg pedig igazán nem akkora, hogy ne lehetne bevállalni. Gondoljunk arra, hogy kerülhetünk a másik oldalra is, a károkozóból is lehet károsult.


Hozzászólások

Üdv Mindenkinek! Egy munkagép kavicsot pattintott a szélvédőmre, kb 2 hete. A markolóst sikerült megállítani, el is ismerte a dolgot. A biztosító azonban tegnap küldött egy levelet, hogy a markolós nem észlelhette az eseményt, ezért egész egyszerűen nem fizetnek! Tudna segíteni valaki, mit lehetne tenni? Előre is köszönöm szépen a választ Üdv, Ákos
Földházi Ákos - 2015. augusztus 13. - 21:41

új hozzászólás

Hozzászólásminden mező kitöltese kötelező